Az emberi működésben leginkább az összefüggések érdekelnek: hogyan alakítanak bennünket a kapcsolataink, milyen mintázatokat viszünk tovább akár generációkon keresztül, és miért olyan nehéz néha változtatni azon, amiről már pontosan tudjuk, hogy nem jó nekünk.

A munkámban különösen foglalkoztat a kötődés és az önállóság viszonya. Azok a helyzetek, amikor az alkalmazkodás lassan önfeladássá válik; amikor a másik ember szükségletei fontosabbá válnak a sajátunknál; vagy amikor egy kapcsolatból kilépni sokkal nehezebb, mint ahogyan azt kívülről gondolnánk.

A kodependencia, a bántalmazó kapcsolati mintázatok, a szorongás, a veszteségek és az élethelyzeti krízisek különböző problémák, mégis gyakran hasonló kérdésekhez vezetnek: hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, milyen szerepet töltünk be a kapcsolatainkban, és mennyi beleszólást érzünk a saját életünk alakulásába.

Rendszerszemléletben gondolkodom, de ez számomra nem jelenti az egyéni felelősség háttérbe szorítását. Fontos megérteni, milyen körülmények, kapcsolatok és tapasztalatok alakítottak bennünket, de legalább ennyire fontos az is, hogy mit kezdünk ezzel a felismeréssel. A múltunk és a kapcsolataink hatással vannak ránk, de nem feltétlenül kell, hogy minden további döntésünket meghatározzák.